Kerti tó, kerti patak, kerti utak, terméskő burkolás

Kerti utak – a kert idegrendszere

Kerti utak – a kert idegrendszereTalán Ön is emlékszik még arra az érzésre, ahogy gyerekkorában szülei vagy nagyszülei kertjében sétált. Talán még most is érzi talpán a kő egyenetlen felületét, látja szeme előtt azok mintáját, és újra átéli azt az érzést, ahogy az elkalandozott tekintete által látott kövek összefonódtak gondolataival. 
Ha így van, nem kell magyaráznom Önnek, hogy milyen fontos a kerti utak megfelelő kialakítása, és stílusa.
A kerti utak hatással vannak az Ön érzelmeire, ahogy eljut a kertajtótól a házig, vagy a házától a kertben lévő padig. A telek bejáratától a ház bejáratáig a kerti út rendszerint aprólékos kidolgozással készül. Az, soha nem esik egy vonalba a ház bejáratával, így a beérkező szinte megtisztul, áthangolódik az Ön szelleméhez.

A kerti utak vonalvezetése

A kerti utak meghatározója a vonalvezetés. A ház körüli közlekedéshez az egyenes, míg a kert további részeiben kanyargós ösvényt javaslok. Az ’S’ alakot leíró kerti utak kőlapjainak elhelyezésével el lehet érni azt, hogy bár látszólag az ösvény kanyarog, azonban fizikailag képes rajtuk egyenes vonalakban haladni, ugyanis egy kinyújtott ’S’ alakra a vonalzót is rá lehet helyezni, és az, az alaknak hol külső, hol belső ívét érinti. Egy-egy mesterien kidolgozott kerti út a kert bármely részét kiemelheti, legyen az egy szűk kertrész, akár egy rezidencia bejárata. A gondosan összeillesztett faragott kövek, valamint a természetes járólapok elegye más-más érzést kelt: megszabja a járás ritmusát, kihangsúlyoz bizonyos részleteket, vezeti és a kert újabb felfedezésére invitálja Önt.

Kerti utak – a kert idegrendszere

A kerti utak formai kialakítása

A kerti utak kialakításánál tehát fontos hogy legyen karaktere, legyen hű környezetéhez, de ne legyen hivalkodó. A lépőkövek alkalmazása például lehetőséget ad a kerten való lassú, szemlélődő haladásra. Az ásványok különböző kombinációjával igazi műalkotásokon sétálhat, és lassú lépteivel a kertben nem látogatónak, hanem lakónak érezheti magát. Egyedivé varázsolhatja kertjét különleges kerti utak kialakításával, szabálytalan terméskövekből, hasáb, kocka, kis és nagy felületű lapok változó színösszetételével, tervszerű elhelyezésükkel, olykor ismétlődő egymásutániságukkal.

Kerti utak felépítése

A kaviccsal felszórt kerti utak nem túl praktikusak, kényelmetlen rajtuk a járás. Ezért mind a főutak, mind a mellékutak építéséhez kavics-, vagy homokágyra fektetett lépőköveket használunk. Bár a japánkertekbe szánt kerti utak építésekor igyekszünk minimálisra csökkenteni a nem természetes anyagok (például beton) használatát, de többfajta megoldásnál csak rögzítő anyag alkalmazásával tudjuk elérni a kellő stabilitást.

View the embedded image gallery online at:
http://japankertepites.hu/kerti-utak#sigProIde183955b69